Podmaniczky Szilárd

Kettő az egyben

Még csak négyéves kislány vagyok, de már nem tudok biciklizni. Apukám azt mondta, hogy szerinte ha én megtanulok biciklizni, akkor eldobja az agyát. Pedig tanulom a biciklizést, mostanában el szoktam tolni a temetőig meg vissza. Fölszállni azért nem szállok föl, mert ha elesek, nem bírok fölkelni, és akkor soha nem érek haza. Anyukám azért bízik bennem, vett egy telefont, hogy hívjam föl, ha sikerült.

Telefonálni azért sokkal könnyebb, mint biciklizni, mert ha benyomom az anya képét, anya beszél, ha apa képét nyomom, akkor apa beszél, de ha például a pedált nyomom, akkor nem beszél senki, és az olyan magányos.

Amikor még kisgyerek voltam, mindig anya kötötte be a cipőmet, de apa folyton azzal szórakozott, hogy fenékbe billentette anyát, és akkor vele együtt fölborultam a székkel, úgyhogy még kis koromban meg kellett tanulni a cipőt bekötni. Csak az volt a rossz, amikor nem figyeltem oda, és a két cipőnek egymáshoz kötöttem a fűzőjét, és akkor csak így csoszogni tudtam, de ha kint volt a Rapcsákék kutyája, akkor mindjárt szaladni akartam, és elhasaltam. Akkor jöttem rá, hogy ha fekszik az ember, akkor nem bántja a kutya. Apu szerint nem is bántani akart, csak játszani, kicsit megurálni a hátamat meg összenyalogatni az arcomat, aztán már mehettem is volna tovább, de az istennek se bírom, ha egy kutya nyalogat. Nem tudom, milyen szokás ez. Milyen lenne, ha én is összenyalogatnék mindent, amivel játszani szoktam. Szerintem nincs is annyi nyál a világon.

Anyuék nem szoktak veszekedni, csak havonta egyszer, amikor apu azt mondja, hogy el fog menni fegyverkereskedőnek, hogy több pénzt keressen, anyu meg pornószínésznek, és akkor olyanra festeti a haját, amilyenre akarja, és legalább végre rendesen eldugják. Azt nem mondja soha, hogy hova, amitől apa mérges lesz, ő is tudni szeretné, és akkor lekever egy kis pofont. Szerencsére az én apukám rendes ember, és ezért csak nagyon óvatosan pofozkodik, bezzeg anyu, ő még kést is szokott a kezébe venni, és akkor apa elmegy futni a ház körül egyet.

Egyszer két hétig nem jött vissza, de nagyon megbánta, mert nem kapott vacsorát. Anyu sírt, hogy gyere vissza, apucikám, nem élet az élet, még ha rossz is nélküled. Apu bejött az ajtón, de tovább már nem, anyának kellett a nyakába borulni, hogy elmenjen a fürdőszobáig, és kezet mosson. Akkor mondta anyu, hogy nem tudtam, mikor jössz haza, ezért nincsen vacsora. Apa meg szétnézett, hogy van-e még valaki a lakásban, de csak egy nyakkendőt talált a két ágy közé becsúszva.

Attól féltem a legjobban, hogy azt hiszi majd, hogy nem az övé a nyakkendő, és akkor elindul megkeresni, hogy kié, de csak kidobta a szemétbe, és amíg anyu csinált melegszendvicset, bevallotta, hogy egy éjszakát töltött a Vérző szívek bárjában, ahol megismerkedett az egyik ismerősével, és fölment hozzá a lakásra. Anyu nem akarta tovább hallgatni, pedig apa ritkán szokott ilyen érdekesen mesélni.

Aztán kibékültek és megegyeztek, hogy szerelmesek lesznek egymásba, és ennek az a feltétele, hogy én elmegyek aludni. Persze az ember csak segít már ennyit a szüleinek. Különben is álmos voltam, mert előző éjszaka nem tudtam aludni, annyira viszketett a fenekemen a szúnyogcsípés. Annyit azért még hallottam, hogy mind a ketten hangosan sóhajtoztak úgy tíz percig, végre biztosan megnyugodtak.

Apunak lett volna végre egy külföldi munkája, de nem merte itthon hagyni anyát fél évre, nehogy megöregedjen. Mert apa szerint ha két ember nincs együtt, akkor másképp telik az idő, és az ilyen párok általában szétmennek, mint a mosott bugyi. Apa kedvence ez a mosott bugyi, anya meg rászól, hogy néha mossál már zoknit is, pedig apa nyáron soha nem hord zoknit, ami anya szerint nem jogosítja föl arra, hogy lefekvés előtt ne mosson lábat. Apának egyébként nincs nagy lába, csak koszos, főleg akkor, ha berúgik. Anya szokja neki ilyenkor mondani, hogy még egyszer be ne tedd a lábad ilyen állapotban. Nem tudom, miért a lábát bántja, mikor a szájából jön a borszag. Én azt fogom mondani a férjemnek, ha lesz, de nem biztos, hogy lesz, hogy be ne tedd még egyszer a szádba a bort. Mert attól, hogy a lábát nem teszi be, még nagyon simán berúgik.

De egyébként apa nem iszákos, csak ha rájön. Bevallása szerint soha nem iszik három üveg bornál többet, és az még nem is kerül olyan sokba. Anya szerint három üveg bortól ő már rég kifingott volna. Hát, igen, anya inkább a babtól szokott kifingani, de nagyon huncutul csinálja, mindig csak olyankor, amikor azt hiszi, hogy senki nem hallja. Közösségben vagy születésnapon soha nem csinál ilyet.

Ha férjem lesz, úgy fogom kiválasztani, hogy jó előre kikérdezek tőle mindent, például, hogy szereti-e a rántottát, mosna-e magára, ha eltörném a kezem, és hogy mégis mit gondol, meddig fog élni? Mert én nem megyek hozzá olyanhoz, aki korán meghal. Szegény Melinda néni is olyan korán elvesztegette a férjét, hogy magához se tud térni. Mindig azt mondja anyunak, hogy ha legalább még húsz évet kapott volna a Tamással, mert ő ezután már nem fog templomba se járni, mert nem hiszi el az istennek, hogy egy harmincéves embernek motorbalesetben kell meghalnia. Akkor inkább halt volna meg májzsugorodásban vagy bronhitiszben, de ne az utcán, mint egy kutya. Még szerencse, hogy nem volt rajta bukósisak, különben az is összetört volna.

Még régebben fogorvos szerettem volna lenni, de ahogy kinőttek a fogaim, meggondoltam magam, mert nem lehet jó érzés állandóan a mások fogát húzgálni. Mostanában már inkább nőgyógyász akarok lenni, mert például az anyu nőgyógyásza nagyon rendes ember, nem érezteti vele, hogy férfi, és ha én lennék a nőgyógyász, akkor én se éreztetnék eleve semmit. Különben is jobban szeretek a lányokkal játszani, sokkal több közös van bennünk, mint a fiúkban. A fiúk olyan durvák, hogy állandóan betörik a fejüket, meg ki akarnak nyírni.

Bár van egy fiú, a Tibike, az egyáltalán nem olyan, mint a többi, sőt, egyszer azt is mondta, hogy szerelmes belém, és ha nem megyek hozzá feleségül, akkor fölakasztja magát. Másnap nem jött óvodába, pedig nem is mondtam neki, hogy nem megyek hozzá, és egész nap úgy meg voltam ijedve, hogy ez a hülye tényleg fölakasztotta magát. De csak azért maradt otthon, mert szopogatta a pillanatragasztót, és nem vacsorázott, meg nem beszélt, aztán szótlanul lefeküdt, és az anyjáéknak meg csak másnap reggel tűnt föl, hogy nem tudja kinyitni a száját.

Azért mielőtt fölnövök, szeretnék egy testvért, lehetne fiú is vagy lány, vagy mindkettő, csak szülessen meg. Anyu egyelőre nem akar több gyereket, mert úgy átvágták a gátját, hogy még most is furcsán mozog az egyik lába, apa szerint meg egy gyerekhez két ember kell, és ha nincsen hozzá az egyik, akkor az úgy nem döfi.

Úgyhogy a jelek szerint nem nagyon lesz testvérem, és lehet, hogy azért, mert anyának ikerterhessége volt az elején, csak a testvérem lassan eltűnt és fölszívódott belém, úgyhogy most én vagyok a saját testvérem is, ami azért egy kicsit gáz.