Van itthon némi aggodalom, hogy én most tíz napra el – ki fog addig főzni!? -, s emiatt, meg mert vicces dolog a konyhában a chinoiserie*, minap összeütöttünk némi Ázsia-előtti elő-búcsúvecsernyét:
A sült tofut készen kapni pl. a Rákóczi téri Ázsia-boltban, csak föl kell gőzölni; a húsgombóc és a tavaszi tekercs alapja darált sertéscomb volt, előbbi sok zellerzölddel, utóbbi reszelt zöldségekkel és gyömbérrel adjusztálva; a ragacsos rizsbe forgatott, gőzön párolt gombócnak már a látványa is: mint egy albinó sündisznóé. Jégsaláta, párolt zöldségek, rizs, házi chiliolaj, szójamártás – oké; a főszám azonban a sült oldalas lett, egzotikus fűszerkéregben (zöld curry, cayenne, római kömény, szerecsendió, szecsuáni bors, fahéj – vadul hangzik, de összeállt), kb. 6 órán át konfitálva, a végén felülsütve. Ropogós fűszerkéreg alatt omlós, szaftos, zsírpuha hús – így szeretjük.
*Ebben a kínaias főzögetésben többek között az a jó, hogy rendkívül egyszerű, csöppet sem idő-, eszköz- és energiaigényes, az eredmény viszont meggyőzően változatos.